Kissé paradoxon..pár órája és most

Kissé paradoxon...pár órával ezelőtt még egy mohos,hideg kőfal romjain ücsörögtem, most pedig fényárban úszó mező szélén sétálgatok....

Eszembe jutattja a gyermekkorom. Hasonlíthatnám a sötét éjhez, olyanhoz mint a most magam mögött hagyok....Azt szerettem volna sokáig,hogy soha ne nőjek fel. Sokan vannak így ezzel...Végül mint egy kis hajtás, a fénytelen föld alól,kibbukkantam a fényere...

Egyesek számára kérdéses ez a fény... Ha lenne ember aki igazán ismer,egyből megbélyegezne...Igazából nincs semmi bajom,csak egyszerűen nem lehet beskatulyázni. Nem vonatkozik rám semmiféle etiket,etika vagy hangzatos morál. Még a helyesírás szabályai sem igazán...Emberi gyarlóság gyümölcs minden szabály és korlátozás. Az embereknek szüksége van rá, hogy formába öntsék őket. Képtelenek szabadon,kötetlenül,függetlenül létezni.Holott szinte egytől egyig a szabadság után loholnak.Amit elérnek,már amelyik elér valami, az is inkább szabadosság.

Érdekes:megkaptam már,hogy erkölcstelen vagyok...na de ha számomra nem létezik ilyen folgalom, hogy erkölcs?Akkor?Akkor hogy vonatkozhatna rám...Másrészt:lehet,hogy van egyfajta értékrendem...aszerint élek.És?Akkor viszont saját dolgaim szerint mégis csak erkölcsös vagyok...

Szép a mező,ragyog a nap arcmása a legparánnyibb fűszálon is.Szép,igazán szép.

Indulat

Telihold van.Tele a lelkem gomolygó,sötét,tömör indulattal.Nem harag,nem gyűlölet.Indulat:mindenre képes,mindent átható,zsigerből feltörő indulat.Állok az ablaknál,nézem a tájat.A Hold fénye reszketve borítja rá fehér fátylát...Nem sokára indulok.Kinyitom az ablakot,beárad a már tavaszias éjjeli levegő...Mintha tompítana a bennem izzó lángokon.Vagy inkább a tudat teszi ezt...?A tudat,hogy ma éjjel ismét...ismét megteszem,megtehetem....

Indulnom kell,hív az éjszaka...a némaság...csend...magány...Élek.Legközelebb mesélek....

Szívtelenség?

Szívtelenség,érzéketlenség, mélyen felháborító dolog az, hogy volt kedvesemnél aludtam míg a jelenlegi betegen feküdt egyedül,magányosan egy üres,zárt szobában?

Mi ez...?Én nem tudom megítélni.Nem érzékelem,hogy itt most min kéne fennakadni.Nem értem...Összebújva aludtunk,mint a régi szép időkben....Miután sikeresen újabb lelkiismeret furdalást okoztam volt emberemnek,és újabb fájó sebeket ütöttem rajta.Mármint neki fáj,nekem nem.

Hogy ez milyen rosszul eshet a jelenlegi "szerelmemnek"....És?

Butaság lenne megkérdezni tőlem, hogy voltam-e/vagyok-e szerelmes. Szerintem nem.Sosem voltam, és sok esélyt nem is látok rá, hogy leszek.

Voltam már forró,buja szerető....öleltem, úgy mint tapasztalt asszony és úgy mint egy ártatlan szűz....Voltam úgy, hogy egyik férfi érintése ki sem hűlt rajtam, és már ölelt a másik.

Monogám vagyok, szó sem róla. De ha véget ért valami egy nap, miért ne kezdődhetne máris egy új...?

Önző vagyok?Az lennék?Lehet, nem tagadom.

Nem érdekel. Másrészt szerény véleményem, miszerint a legtöbb emberi érzés az önzőségre épül,elég jól bizonyítható. Na, például a szerelem. Hányszor halljuk a búgó hangot:"hiányzol...". Mármint rossz nekem, mert nem vagy itt,pedig az jó lenne nekem.Persze...a másiknak ezt jó hallani.No,de akkor is egy önző dolog....

Vagy vehetnénk a gyermeknemzést.A legtöbb ember magának szül:legyen gyerekem,szeretnék gyereket, hogy ne legyek egyedül, hogy legyen kit nevelni/szeretni/stb. Miért nem úgy állnak a kérdéshez, hogy, szeretnék egy gyermeket a világra hozni, hogy lássa/érezze/átélje/jobbá tegye stb a világot. Hm...?

Nem vagyok önző.

A kezdet kezdetén

A kezdet kezdetén, mint egy mesében, egy sötét és viharos éjszakán születtem.A Hold magasan járt,ordasok kúsztak a völgybe,és éjfél tájt az én ordításom törte meg a csendet...Apám és fivérem keserves zokogása mellett...Valamit sejtet akkor a táj, mélyen hallgatott.Csend ülte meg a fákat a véres pillanattól fogva, hogy világra jöttem és anyámat megöltem...A Hold felhök mögé bújt. A bába letakarta a holt testet, engem átvitt egy szobába,lefürdetett és egy szoptatós dajka megetetett.Abban szobában éltem, amíg az a völgy volt otthonom...Hogy mikor volt ez, már magam sem tudom.

Sok mindent kell mesélnem, mielött visszatérek oda...ha oda érek....

Nem lesz mindig így

Nem lesz ez egy öngyilkolós-szomorkodós-világfájdalmas blog. Inkább csak hangulat függő.
Van benne minden, ami megtörtént, ami nem. Ennek tudatában érdemes olvasni. S hogy mi igaz, mi nem?
Azt a félre értések elkerülése végett tisztázzuk: ha valaki magára is ismer, leginkább a véletlen műve. Ha pedig rám, az pláne. Legalábbis, előbb kérdezzen utána sértődjön.