Szívtelenség?

Szívtelenség,érzéketlenség, mélyen felháborító dolog az, hogy volt kedvesemnél aludtam míg a jelenlegi betegen feküdt egyedül,magányosan egy üres,zárt szobában?

Mi ez...?Én nem tudom megítélni.Nem érzékelem,hogy itt most min kéne fennakadni.Nem értem...Összebújva aludtunk,mint a régi szép időkben....Miután sikeresen újabb lelkiismeret furdalást okoztam volt emberemnek,és újabb fájó sebeket ütöttem rajta.Mármint neki fáj,nekem nem.

Hogy ez milyen rosszul eshet a jelenlegi "szerelmemnek"....És?

Butaság lenne megkérdezni tőlem, hogy voltam-e/vagyok-e szerelmes. Szerintem nem.Sosem voltam, és sok esélyt nem is látok rá, hogy leszek.

Voltam már forró,buja szerető....öleltem, úgy mint tapasztalt asszony és úgy mint egy ártatlan szűz....Voltam úgy, hogy egyik férfi érintése ki sem hűlt rajtam, és már ölelt a másik.

Monogám vagyok, szó sem róla. De ha véget ért valami egy nap, miért ne kezdődhetne máris egy új...?

Önző vagyok?Az lennék?Lehet, nem tagadom.

Nem érdekel. Másrészt szerény véleményem, miszerint a legtöbb emberi érzés az önzőségre épül,elég jól bizonyítható. Na, például a szerelem. Hányszor halljuk a búgó hangot:"hiányzol...". Mármint rossz nekem, mert nem vagy itt,pedig az jó lenne nekem.Persze...a másiknak ezt jó hallani.No,de akkor is egy önző dolog....

Vagy vehetnénk a gyermeknemzést.A legtöbb ember magának szül:legyen gyerekem,szeretnék gyereket, hogy ne legyek egyedül, hogy legyen kit nevelni/szeretni/stb. Miért nem úgy állnak a kérdéshez, hogy, szeretnék egy gyermeket a világra hozni, hogy lássa/érezze/átélje/jobbá tegye stb a világot. Hm...?

Nem vagyok önző.